Egy talán még mai is hétköznapinak számító tárgyat ajánlunk a kedves érdeklődő figyelmébe. Ez a Szikszay Edit által, 1970-ben gyűjtött barnára mázazott, alján koszorús dísszel ellátott kuglófsütő – a tárgyleírás tanúsága szerint – Magyarszombatfán készült, és Őriszentpéteren, azon belül is Baksaszeren volt használatban Závecz Ferencné háztartásában.
A gyűjtő, Szikszay Edit (1924-1997) Vas vármegye szülötte, aki egy alig hét éves – nem éppen szándékos – szibériai kitérő után 1955-ben tért haza, s ettől fogva őriszentpéteri tanítónőként dolgozott. Hivatalos állása mellett a helyi népművészet, népi kultúra jó érzékkel megáldott, lelkes gyűjtője volt. Gyűjteményünkbe számos tárgy az ő jóvoltából került. Őriszentpéteren a nevét viselő helytörténeti és néprajzi tematikájú kiállítás alapját pedig még életében létrehozott és rendszerezett falugyűjtemény adja. Munkásságát dicséri, hogy a Vas megyei muzeológusok közül többen bíztatták, illetve adattárunkban megtalálható egy a – tárgyunk gyűjtési helyeként megjelölt – Baksaszerről írt kézirata, melyet a Néprajzi Múzeum által kiírt gyűjtési pályázatra készített. Az 1981-ben beadott pályaműre 600 Ft-os jutalmat ítélt meg a múzeum.
Szóban forgó tárgyunkon a használat nyomai láthatók. A sütőformában készült kuglóf, kugli vagy más néven hupp, a népi kultúrában osztrák-német hatásra (innen a neve: Gugelhupf), az úri divat nyomán jelent meg, és elsőként a Nyugat-Dunántúl gyorsan polgárosodó parasztságánál talált befogadókra. A süteményt a 19. században már fogyaszthatták a térségben, viszont innen csak későbbi divathullámok hatására terjedt el az ország többi részén. Általánossá az 1900-as évek első felében vált, amikor jelentős ünnepek, főleg a lakodalom elmaradhatatlan süteményeként tartották számon. Az ilyen alkalmakon pedig nem csupán ilyen szépen kidolgozott formákban sütötték, hanem a nagy mennyiség készítése miatt, a cseréplábasok is kuglisütővé válhattak.
Meglepő lehet, hogy a korabeli lakodalmak egyik fő édessége volt a kuglóf, viszont tudni kell, hogy a ma ismert krémes sütemények nem voltak mindig általánosak. Ez utóbbiak csak a 20. században kezdtek bekerülni a vidéki repertoárba. Régen a jeles eseményekkor kalácsot, esetleg kuglófot készítettek, például ahogy egy adatközlő magyarszecsődi nagymamája tette, aki nem ült fel a nájmódinak, és friss, házi kaláccsal várta a budapesti rokonokat az ünnepekre, amit aztán még ki is porciózott.
A kuglóf lényegében a kalácsfélék egyik változata, tésztája gyakran dúsítottabb vajjal, cukorral stb. Kardos László: Az Őrség népi táplálkozása című könyvében azonban azt írja, hogy a térségben fánktésztából készül, ez leginkább arra utalhat, hogy a kalácstészta egyszerű, tejjel dagasztott keverék, míg a fánk, kuglóf esetében zsiradék, tejföl hozzáadásával egy sokkal „nemesebb” süteményt készítettek. Kardos írja, hogy az Őrségben (jelen tárgy használati helyén) gyakran mazsolával, dióval, kakaóval vagy akár fahéjjal is ízesítették a kuglófokat. Nemesnépi Zakál György 1818-as Őrség-bemutatásában a paszita (keresztelő) és a lakodalom leírásában is találkozhatunk a kalácsfélék szerepével. Könnyen elképzelhető, hogy a maga korában a bemutatott sütőforma is aktív résztvevője volt az őrségi emberek nagy életeseményeinek.
